M.1/ A Kbt. 65.§ (4) bekezdésének és a 321/2015. (X. 30.) Korm.rendelet 21.§ (1) bekezdésének a)pontja alapján az ajánlati felhívás feladásának napjától visszafelé számított megelőző 3 év legjelentősebb szállításainak (szerződéseinek) ismertetése. A 321/2015. … vollständig leseneinklappen
M.1/ A Kbt. 65.§ (4) bekezdésének és a 321/2015. (X. 30.) Korm.rendelet 21.§ (1) bekezdésének a)pontja alapján az ajánlati felhívás feladásának napjától visszafelé számított megelőző 3 év legjelentősebb szállításainak (szerződéseinek) ismertetése. A 321/2015. (X.30.) Korm. rendelet 21.§(1a) bekezdésének a) pontja alapján ajánlatkérő a vizsgált időszak alatt befejezett,de legfeljebb hat éven belül megkezdett szállításokat (szerződéseket) veszi figyelembe. A 321/2015.(X.30.) Korm.rendelet 22.§ (1) bekezdésének a) pontja alapján a)ha a szerződést kötő másik fél a Kbt.5.§ (1) bekezdés a)-c) és e) pontja szerinti szervezet,illetve nem magyarországi szervezetek esetében olyan szervezet,amely a 2014/24/EK európai parlamenti és tanácsi irányelv alapján ajánlatkérőnek minősül,az általa kiadott vagy aláírt igazolás; b)ha a szerződést kötő másik fél az a)pontban foglalthoz képest egyéb szervezet,az általa adott igazolás vagy az ajánlattevő, illetve az alkalmasság igazolásában részt vevő más szervezet nyilatkozatának csatolása szükséges. Az igazolás,illetve nyilatkozat tartalmazza legalább a következő adatokat:a teljesítés ideje (kezdő és befejező időpontja év/hónap/nap bontásban),a szerződést kötő másik fél megnevezése, címe, referenciát adó személy neve, elérhetősége,a szállítás (szerződés) tárgya és mennyisége,továbbá nyilatkozni kell arról, hogy a teljesítés az előírásoknak és a szerződésnek megfelelően történt-e. Amennyiben a teljesítés nem a szerződésnek megfelelően történt, ismertetni kell az igazolásban vagy nyilatkozatban az eltérés okát és mértékét, valamint a gazdasági szereplő szerződésszegése esetén annak tényét, hogy a gazdasági szereplő szerződésszegésért való felelőssége fennáll-e. Ha az alkalmasság igazolása az ajánlattevő, vagy az alkalmasság igazolásában részt vevő más szervezet nyilatkozatával történik, a nyilatkozat tartalmazza azt is, hogy a szerződést kötő másik fél vitatja-e a teljesítés szerződésszerűségét vagy – amennyiben a gazdasági szereplő erről nyilatkozott – azt a körülményt, hogy a gazdasági szereplő szerződésszegésért való felelőssége nem áll fenn. Az M.2/ alkalmassági feltétel személyi feltételt tartalmaz. M.2/ A Kbt.65.§ (4) bekezdésének és a 321/2015.(X.30.) Korm.rendelet 21.§ (1) bekezdésének b) pontja alapján azoknak a szakembereknek (szervezeteknek) a megnevezésével, végzettségük, illetve képzettségük, szakmai tapasztalatuk ismertetésével, akiket be kíván vonni a teljesítésbe. Ajánlatkérő előírja, hogy a teljesítésbe bevont szakemberek végzettségének (képzettségének), szakmai tapasztalatuk ismertetése legalább a következő adatokat tartalmazza: - a szakember neve; a szakember jelenlegi, az ajánlat benyújtásakor aktuális munkáltatójának neve, székhelye; az iskolai végzettség/képzettség adatai (egyetem/főiskola megnevezése, bizonyítvány/oklevél kelte (év, hónap), bizonyítvány/oklevél száma); szakmai gyakorlat kezdő és befejező időpontjával év/hó bontásban, az ellátott funkciók és feladatok, kifejtett tevékenység bemutatása olyan részletességgel, hogy abból az előírt alkalmassági feltételnek való megfelelés megállapítható legyen, - a szakember saját kezűleg aláírt rendelkezésre állási nyilatkozata, - az iskolai végzettséget/képzettséget igazoló dokumentum (iskolai oklevél/bizonyítvány) egyszerű másolata. A 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 1. § (1) bekezdése alapján ajánlattevőnek az ajánlatában az egységes európai közbeszerzési dokumentum benyújtásával kell előzetesen igazolnia, hogy megfelel a Kbt. 65. §-a alapján az ajánlatkérő által meghatározott M.1/ -M.2/ alkalmassági követelményeknek. Ajánlatkérő a 321/2015.(X. 30.) Korm.rendelet 2.§ (5) bek. alapján az alkalmassági követelmények előzetes igazolására elfogadja az EEKD-ben az érintett gazdasági szereplő egyszerű nyilatkozatát, az alkalmassági követelmények teljesítésére vonatkozó részletes adatokat nem kell megadni. A gazdasági szereplő az alkalmassági követelmények teljesítésére vonatkozó részletes adatokat tartalmazó, az eljárást megindító felhí